A karjai szorosan öleltek. Nem volt kellemetlen, örökké ott maradtam volta a karjaiban. Olyan békét és szeretetet árasztott, hogy nem tudtam mást érezni, csak szerelmet. Édes kis semmiségeket sugdosott a fülembe, halkan dúdolgatott. És az sem tudott zavarni, hogy az ő fekete szárnyai néha-néha összeütköztek az én fehér szárnyaimmal. A szája az enyémet kereste, lassan vándorolt felfelé a nyakamon, végül cél ért, és az ajkamat simogatta. Minden más rögtön eltűnt, ami körülöttünk volt. Puha tenyere vándorolt az arcomon és a nyakamon, én pedig a hajában barangoltam. A szája egyre vadabbul kereste az enyémet, én pedig nem ellenkeztem. A tudatom üvöltötte hogy álljak le, hátsó szándéktól féltett, de én nem hallgattam rá. Logan átkarolta a derekamat, és magához húzott - mindketten hangosan ziháltunk már, ha a tudatomnál lettem volna, ezt már nem engedtem volna meg magamnak. Elfogyott a levegőm, és egy kicsit hátrébb toltam Logant, hogy levegőhöz jussak. Ő visszarántott volna. Én elhúzódtam.
- Kate.- Logan.
Elkerekedett szemekkel néztünk egymásra. Láttam magamat a szemében - egy kócos, barna hajú, fáradt, koszos, fehér szárnyú angyallány. Ő pedig egy szőke, kék szemű, hihetetlenül aranyos és szexi, de megviselt fekete szárnyú fiatal démon. Mi nem lehetünk együtt. Két külön oldalon állunk.A szemem elárult, de Logan nem vette észre. Utánam lépett, én pedig ugyanabban a pillanatban még hátrébb húzódtam.
- Ez nem helyes. - suttogtam. Láttam rajta hogy tudja, igazam van. De őt már nem érdekelte az igazság. Megint közelebb lépett, és most nem volt időm elég hamar reagálni. Gyengéden a tenyerébe fogta az arcomat és megcsókolt - leheletnyi puhán, mégis nagyon bizsergett tőle az ajkam, én is többet akartam, pedig tudtam, hogy nem helyes, és nem kaphatom meg.
- Miért ragaszkodsz ennyire hozzám, Logan?
- Mert melletted még embernek érezhetem magam. A szerelem az egyetlen emberi érzésem a fájdalmon kívül. Szükségem van rád! - Elhittem neki, mindent elhittem neki, akárhogy mondta, az arcomba ordíthatta volna a világ legnagyobb hazugságát, még azt is elhittem volna.
- De nem az tesz emberré hogy mi vagy. Hanem az, hogy ki vagy. - Nem hiába néztem meg többször a Rémségek Cirkuszát. Rebecca gondolata tökéletes volt ebben a helyzetben.
- Ismerlek. Te nem vagy olyan, mint a többi démon. Megváltozhatnál. Megjavulhatnál..
- Igazad van - vágott a szavamba - de ha átállnék, háború robbanna ki a két világ között. Nagyon jól tudod, hogy Arhaim fia vagyok. Nem állhatok át következmények nélkül, és nem fogom önként feláldozni az életedet.
- Vállalom a következményeket.
Őszinték voltunk mindketten. Egy világi fal választott el minket, amit nem tudtunk csak úgy áttörni. Kell lennie átjárónak. Megváltásnak Logan számára. Egy jó megoldásnak, nekem, és neki.
Én az angyaltanács vezetőjének, Ithenenek a lánya vagyok, Kate. ő pedig a démonok egyik nemesének, Arhaimnak a fia, Logan.
A világ legnehezebb feladatát kaptuk meg mi ketten. Szerelmesek lettünk, két világ gyermekei vagyunk, s most a saját világunk ellen kell harcolnunk.
Harcolnunk kell egymásért. Harcolnunk kell magunkért.
Annak idején, mikor Ithene az Ős Angyaltanács vezetője lett, Arhaimot pedig kinevezték a tisztjére, még nem dúlt a háború. Azóta azonban minden megváltozott. A világunk átalakult. A démonok mindig hataloméhesek és gonoszak voltak, és mindig ők akarták uralni a Tanács által irányított életeket, és mindent ami rajtunk angyalokon múlott. De elrejtették magukban, mélyen, ezt a vágyódást. Arhaim volt a viszály oka. Mikor őt kinevezték, titkos csapatokat küldött kémkedni a Tanács vezetőssége után. A Démontanács vezetőssége nem tudott az akcióról, de mikor megtudták, támogatták Arhaimot.
Megtámadták Elenien Palotáját, lemészárolták a fiatalokat. Engem is megtámadtak. Négy éves voltam. Ott találkoztam először Logannal. A csapatokkal ő is eljött, ki akart szökni a durva környezetből, és végül ő mentett meg engem. Elbújtatott, amíg el nem mentek a katonák.
Ithene befogadta, Arhaim pedig maga jött el érte. Megsebezte anyámat, amikor nem akarta elengedni Logant. Egyetlen maradandó emlékünk arról az estéről az Ithene arcán végigfutó hosszú, vörös sebhely, melyet Arhaim körmei ejtettek.
És most itt állok az akkori megmentőmmel, a szerelmemmel, és tudom, hogy nem helyes, de nem akarom visszaengedni abba a gonddal és halállal terhes sötét világba. Azt akarom, hogy itt maradjon, hogy neki is a ragyogás tisztítsa meg a szívét, mint nekem. De vissza kell küldenem, és ettől majd megszakad a szívem. Nem tehetek mást. Sajnos nem.
Még egyszer megcsókoltam, hogy tudja, akármit kell mondanom, akármi a kötelességem, akármin múlik az életünk, még mindig ugyanúgy szeretem, és örökké szeretni is fogom. Nem engedtem el a kezét, elkísértem a határig. ( A két világot egy összemosódó határ választja el. Nem léphetünk át a másik oldalára, Logan is csak azért jöhet át, mert ő Ithene "nevelt fia". )
Tudom, nem hívhatom vissza. Ha rájönnek, hogy itt járt, talán soha többet nem láthatom. Meg kell ezt tennem érte, magamért, értünk.
- Visszajövök. - Ennyit mondott, és tudtam, hogy tudja, lehet, hazudik. De annyira igazat akart mondani, hogy még ezt is elhittem neki.
- Szeretlek. És ez azt jelenti, hogy inkább meghalnék, mint hogy elhagyjalak.
- Megtaláljuk a megoldást, hidd el. Egyszer megtaláljuk, és akkor vége lesz ennek a rémmesének. Bízz bennem.
- Bízok. - Ahogy letörölte a könnyeimet, az ujja az arcomhoz ért, az ajka a számhoz, a nyakára fontan a karjaimat, és tudtam, hogy sose hagyna el. Kiűztem a fejemből a sötét gondolatokat és átadtam magam a pillanatnak.
Végül elengedett. A sötét felhők a másik oldalon sűrű esőt zúdítottak a sivár földre. Ideje mennie. Elengedtem a kezét és búcsút intettem, halványan rámosolyogtam.
Ő pedig megfordult és átsétált a Falon - az én világomból az övébe.
